Cégünk évtizedes múltra tekint vissza a közszférában betöltött szolgáltatásaival. Korán felismertük azt a problémát, miszerint az állami szerveknél sokszor nagyon gyenge az informatikai segítségnyújtás, vagy nincs kellő anyagi forrásuk arra, hogy egy szakembert alkalmazzanak főállásban.
Továbbá problémát jelent az is, hogy a meglévő IT-részleg nincs felkészülve az újdonságokra, vagy a mgfelelő tudás hiányában a meglévő rendszert sem tudja megfelelően üzemeltetni.

Cégünk errre a problémára próbál megoldást nyújtani, hiszen a megfelelő IT rendszer működtetése ma már alapvető követelmény!
A legfontosabb kéréseket összegyűjtve próbáltunk olyan csomagokat összeállítani, amivel reményeink szerint a közszférában működő intézmények mindegyikének tudunk megfelelő megoldást nyújtani.

Önkormányzatok, Polgármesteri Hivatalok

Cégünk. a megfelelő tudás birtokában van az önkormányzati rendszerek és szakrendszerek üzemeltetésében. Sokéves tapasztalattal rendelkezünk, így tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen törvényi kötelezettségeknek kell megfelelnie egy hivatal száőmítástechnikai rendszerének. Nem ilyedünk meg az ÁNYK, WSZOC, CSTINFO, KAT, ASP szavak hallatán sem, ügyfeleinknek mindig igyekszünk minél gyorsabban segíteni.
Rendszergazdai szolgáltatásaink igénybevételekor Ön mindig számíthgat ránk, ha elakadt, ha nem működik, vagy nem tudja, hogy hogyan tovább! Az önkormányzatoknak és hivataloknak többféle csomagot dolgoztunk ki, mely átfedi az egészen kis településektől kezdődően a megyei jogú méretű város hivatalainak teljes IT háttértámogatását.

 

Iskolák, óvodák, könyvtárak, kultúrházak

Tapasztalataink szerint az iskoláknak és óvodáknak nem áll rendelkezésre elég forrás arra, hogy egy informatikust alkalmazzanak, ill. sok esetben nem is lenne kihasználva a szakember tudása.
Ebben az esetben marad az ismerősöktől való segítség kérése, de mivel ez szívességi alapon működik, így általában nagyon lassan, ill. nem megfelelően tudják a hibát elhárítani, vagy egyáltalán nem kapnak kielégítő segítséget.
Ezért dolgoztunk ki ezen intézmények részére is több szolgáltatás csomagot, hogy a legkisebb költségvetésű intézmény is igénybe tudjon minőségi szolgáltatásokat venni!



 

Kis gondolatébresztő

  • Szokott napi rendszerességgel menteni? Gondolt arra, hogy egy hardver hiba esetén bekövetkező adatvesztéskor honnan fogja adatait visszaállítani? Vagy ha több hónapja mentett dolgok óta mennyit dolgozott és kezdheti előlről?
  • Van megfelelő vírusvédelme? Hallott már a kódoló/zsaroló vírusról? Tudta, hogy minden fájlja zárolásra kerülhet és csak több ezer euró esetén kaphatja csak ezeket vissza?
  • Megfelelő biztonsággal kezeli adatait? Vagy a sok száz ügyfele,  gyerek és szülő adatai Ön szerint nem személyes adat?
  • Kivel végzi a javíttatást? Megbízik benne? Mi van, ha lemásolják az adatokat és felhasználják egyéb célra?
  • Nagyon lassú számítógépe, szinte kitépi már a haját, ha elindít egy programot? Komplett számítógépet akarnak Önnek eladni? Mi sok esetben tudunk költséghatékony megoldást nyújtani.
  • Nincs, vagy nagyon rossz a Wifi hálózata?
  • Nyomtatójában állandóan kifogy a festék? Vagy már nagyon rondán nyomtat? Tudunk segíteni a nyomtató optimalizálásban és költséghatékonnyá tételben!
  • Mindenki a saját számítógépre ment? Vagy egymásnak az adatokat pendrive-on adják át? Mi eeben is tudunk segíteni, hisz egy jól működö hálózat ma már nem kiváltság!

Ha ezeket a sorokat olvasva úgy érzi, hogy nincs biztonságban, vagy lenne mit javítani informatikai rendszerén, kérjük keressen meg minket elérhetőségeink egyikén és egy ingyenes személyes konzultáció alkalmával, megismerve igényeit, segítünk csomagjaink között választani, ill. egyénre szabott árajánlatot készítünk Önnek, hiszen cégünk üzleti filozófiája szerint az elégedett ügyfél a jó ügyfél!